2010. november 9., kedd

Ismét Karácsony


A lappföldi Télapó oldalát böngészve láttam, hogy már csak 45-öt kell aludni karácsonyig, s mint minden évben, ilyenkor már majdnem az összes karácsonyi ajándékkal kész vagyok. Sokan bolondnak tartanak, hogy minden év augusztusában már kezdem a nagyüzemi ajándékgyártást. Az elmúlt években lassan bevezetem azt a szokást a családomban, hogy kézzel készült ajándékokkal lepjük meg egymást. Ennek egyik első példája a keresztszemes karácsonyfadísz, amit 3 évvel ezelőtt készítettem először.

Nagyon pepecs, és sokáig tart, de a meglepetés szenteste mindent elfeledtet, ami a készítésével járt.

Idén születésnapomra kaptam 2 keresztszemes karácsonyfadísz könyvet. Az ebay-ről rendeltük.Nem mondom, hogy olcsó volt, viszont nagyon szép, s jó minták vannak benne. Aki ebből szeretne dolgozni, jó ha idejében nekilát, mert hiába tűnnek kicsinek a díszek, nagyon részletesek, így a méretük sem pont akkora, mint a képen. A másik hátulütője, hogy DMC fonallal dolgozik, ami itthon nem igazán beszerezhető, ha mégis, akkor pedig borsos az ára. Én próbálkozom a könyvben lévő színek alapján Puppets fonallal dolgozni, de sajnos vannak olyan árnyalatok a DMC fonalakban, amelyek a Puppetsben nem találhatók meg.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszenek ezek a díszek,gratulálok!Esetleg valaki tudna feltenni karácsonyi leszámolható mintákat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ági!

      Nagyon szívesen teszek fel, milyen minták legyenek? Télapó, karácsonyfa hóember???

      Törlés
  2. Szia,
    nagyon szeretem a keresztszemes mintákat, és látom, h neked ezek a könyvek meg is vannak. Érdeklődnék, h tennél e, vagy küldenél e a beju74@gmail.com címre 1-2 leszámolható mintát? Gondolok itt a hóemberre a Merry Christmasos felirattal, a répaorrú hóember fejre, a fenyőfára...
    Köszönöm szépen!
    Bea

    VálaszTörlés